kösz haver

kösz a cigit haver
az üres kávét
a lopott emlékkönyvet
amibe nevemet vésted
a sétát a parkban
hogy az öreg 45-össel
a kezemben már nem félek
a kijelző előtt vérző arccal
a sebek a maszktól vannak
letéptem haraggal
és a világ mérhetetlen
sebek alatt bujkáló letűnt angyal
de nincs kedvem semmihez
sem a két szemem spalettáján
nyíló keskeny réshez
sem a "téglaporhoz"
az üres laphoz
sem a két sor közt húzódó
hófehér szakadékhoz
csak egyedül akarok maradni
a magány vértje kell védjen
hogy szomjam egy új bekezdés
elejére lépjen
kösz a cigit haver.

max